MAGYARORSZÁGI BÁBSZÍNHÁZAK XIII. TALÁLKOZÓJA 2016. október 13.
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN
A Bábszínházak 13. Találkozóján készült felvétel.
Így kezdődik a mese
„Egyszer
volt, hol nem volt...” - kezdhetnék így is a mesét, mert ebben a
történetben is vannak királylányok, hercegek, sőt még egy szörny is,
(akit persze elvarázsoltak és alig várja, hogy valaki feloldja a
varázslatot) …mégsem úgy történnek itt a dolgok, ahogyan egy szokásos
„egyszer volt, hol nem volt” mesében lenni szokott. Persze a végén itt
is minden jóra fordul, de addig mókás, váratlan, és tanulságos
kalandokba keverednek hőseink, és már sok mindent másképp gondolnak,
mint amikor elindultak.
Paul Maar meséjét színpadra írta: Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva
Tervező: Grosschmid Erik
A díszletet és a bábokat készítette:
Grosschmid Erik,
Kissné Kati
Nádasiné Szegedi Éva
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Rendező: Schneider Jankó
Játsszák:
Hajdú Péter,
Hell Krisztina,
Nagy Mónika,
Reschofsky György,
Schneider Jankó,
Telenkó-Oláh Tímea
Zenei közreműködők:
Czapp Ferenc,
Györgyfi Zsolt/Varga Gábor,
Papp László,
Schneider Jankó
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
A Bábszínházak 13. Találkozóján készült felvétel.
Így kezdődik a mese
Paul
Maar meséjét klasszikus paravános játékként álmodtuk a Vojtina
Bábszínház színpadára, olyan pergő játékkal, ami élmény lehet óvodásnak,
felnőttnek egyaránt.
Paul Maar meséjét színpadra írta: Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva
Tervező: Grosschmid Erik
A díszletet és a bábokat készítette:
Grosschmid Erik,
Kissné Kati
Nádasiné Szegedi Éva
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Rendező: Schneider Jankó
Játsszák:
Hajdú Péter,
Hell Krisztina,
Nagy Mónika,
Reschofsky György,
Schneider Jankó,
Telenkó-Oláh Tímea
Zenei közreműködők:
Czapp Ferenc,
Györgyfi Zsolt/Varga Gábor,
Papp László,
Schneider Jankó
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése