2016. október 11., kedd

0. nap

206 október 11.
Elkezdődött
Délelőtt az UNIMA és a Bábművész Szövetség közgyűlése zajlott. Zárt körben
Így képünk sincs

Délután szakmai programok voltak:
Láposi Terka és Végvári Viki bemutatója a bábművészeti színházi nevelési-és műhelymunkáról
az előtérben Metzner János, Asbóth Anikó, Boráros Szilárd
 (később lesz videó részlet)

Csató Kata prezentációja a Színház-és Filmművészeti Egyetem 2 éves Erasmus Joint Master képzéséről. 
Csató Kata
Közben a színházteremben zajlott az esti előadás próbája Kuthy Ági irányításával.
A Ciróka születésnapjára ajándékokat hoztak a találkozón résztvevő bábszínházak

Aztán 7 - kor elkezdődött . 
Csak néhány kép előzetesként
Ahogy a rend megkívánja Kiszely Ágnes
a Ciróka  igazgatója nyitotta meg az ünnepséget
Kecskemét város képviseletében
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony
üdvözölte a Bábszínházat
Elsőnek a Ciróka Bábszínház sztárjai mutatták be vidám jelenetüket,
amiben felidézték az alapítás évének eseményeit.
meglepetésekkel és zenével illusztrálva
Ezután Fabók Mancsi  és Keresztes Nagy Árpád egy dallal érkezett,
A sikert a kiskocsiban üldögélő baba aratta,
aki végig nyugodtan majszolta a csokiját,
szava nem volt csak tekingetett derűsen.
MÁR VIDEÓN IS LÁTHATJÁTOK

Gyergyádesz László dramaturg a
Ciróka legelső éveinek ismerője és részese
mesélt Báron Lászlóról az alapítóról
( a mikrofon megszólaltatásában Szabó Balázs volt cirókás segített neki)
Az egri Harlekin Bábszínház egy szép Bambi montázst nyújtott át
Rumi László rendező,  őscirókás egy annak idején történt esetet idézett fel.
A végén mindig kisüt a nap idézte Kovács Ildikót

Kovács Géza a Ciróka legendás első igazgatója
mostani színházának a szombathelyi Mesebolt fiatal művészei
zenéjének kíséretében egy szívbemarkoló levelet olvasott fel

A Budapest Bábszínház művészei levélben üdvözölték kollegáikat
Megérkezett Pilári Gábor Pécsről és agg bábosként készített egy  levest.
Ahogy Tőle már megszoktuk, dőltünk a nevetéstől közben,

A visszaemlékező történeteket Apró Ernő gazdagította
Ezután a színpadra pattant Békéscsabáról, a Napsugár Bábszínházból
a ROKODÁL zenekar egy vérpezsdítő ajándékkal
Egy röpke részlet Rákóczi Antallal
 A Pécsi Bóbita Bábszínház remek
videóklippel kedveskedett- majd meglátjátok
A veszprémi Kabóca Bábszínház óriásbábjai gólyalábon érkeztek
A hottói lánykórus a nyár bábos táborok üdvözletét hozta.
Majd a videón hallható lesz milyen szépen danolnak

Megérkeztek a társulat újabb tagjai .Kezdődhetett a buli

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése